Amikor az első tavaszi napok megint téliesre fordulnak, talán még bosszantóbb, hogy a nehezen összespórolt pénz a meleggel együtt szökik a lakásból.

Szökik, ugyanis ha valami nem szigetel jól, ott előbb-utóbb a melegből hideg lesz. Ha nem akarunk fázni, két út áll előttünk: vagy egyszerűen jobban fűtünk, vagy nekiállunk kikalkulálni, hogy mely helyek a legkritikusabbak a minket körülvevő épületszerkezetek közül, ahol a meleg a “legnagyobb csövön” távozik a lakásból.
 
Annyit érdemes leszögezni, hogy a higgadt döntéshozatal – mint mindenhol – itt is kifizetődő. Ez azt is jelenti, hogy nem érdemes a probléma észlelése után rögvest a “többiek” után menni, nem mindig a szomszéd válasza a legjobb a saját kérdéseinkre. Minden ház más és más, bár a szerkezetekben tapasztalható némi hasonlóság, a szigetelés szempontjából kritikus pontok mégsem nevezhetőek sablonosíthatónak.
 
 
Hol kereshetjük főként a hibát?
 
Egyetlenegy eldugott sarok sem maradhat ki a vizsgálatunkból, legyen az pincével, vagy akár padlással szomszédos. Páralecsapódás a szekrények mögött? A lábazati szigetelés hiánya komolyan okolható az említett hiba kialakulásáért. Hiába hisszük, hogy minden páratechnikai problémáért a hőszigetelés a hibás. Öregebb házak esetén épp a vízszigetelés hiánya/hibája okozza a bajok eljövetelét. A kapillaritás – azaz az építőanyagok részecskéi közti nedvességterjedés – nagyon alattomos módokon képes a komfortérzetünket rombolni. Hiába ül egy ház fél méter magas lábazaton, a víz mégis képes a vékony hajszálereken a szerkezetben akár felfelé is szivárogni.
Nincs is fontosabb annál, hogy a hőszigetelések csak akkor működnek igazán hatékonyan, ha száraz szerkezetet (falat, födémet stb.) szigetelünk. A nedvesség, azon túl, hogy bizonyos szigeteléseknek nemcsak a hatékonyságát, hanem a tartósságát is kedvezőtlen irányba befolyásolja, a rejtett penészképződést is elősegíti. Ez pedig nemcsak az épületszerkezetre nézve, hanem az egészségünkre is veszélyt jelent. Tehát ha a falakat a legklasszikusabb módon, kívülről hőszigetelnénk, mindenképpen meg kell győződnünk azok tartós szárazságáról. Ha ez nem biztosított, a hőszigetelés megkezdése előtt a falak és aljzatok horizontális vízszigetelésének helyreállításáról kell gondoskodnunk.
A hőszigetelés azonban nem ér véget a látható falfelületek szigetelésével. Bár feltételezem, hogy most mindenkinek az ablakok, ajtók cseréje (azaz az átállás a szigetelt nyílászárókra) ugrik be, nem szabad ilyen sarkosan gondolkodni. Minden egyes villanyóradoboz, falazott külső tartóoszlop, vagy akár egy, a fal mellé szorosan hozzáépített előtető tartóoszlop külön számításokat és hőszigetelési technikákat igényel. Egyiket sem lehet figyelmen kívül hagyni, hiszen a hőhidak kialakulásának veszélye pont az ilyen elhanyagolhatónak tűnő helyeken a legfokozottabb. Ugyan van, aki ezzel nem hajlandó foglalkozni, és ha szerencséje van, nem jelentkeznek azonnal a problémák. De a hőhidak idővel szemmel láthatóan körülrajzolják a kritikus gócokat.
 
Falak, födémek, tetőszerkezet mind-mind kiveszik a részüket a szigetelés feladatából, és ami a legfontosabb: nem ugyanolyan mértékben. Gyakran már a gyártók maguk megnevezik minden egyes beépítésre váró épületszerkezet hőátbocsátási tényezőjét, ami anyagonként nagyon különbözik. Egy ablak esetén például nemcsak az üveg tulajdonságai, hanem a tokanya és a szélzárás együtt adják ki az együttes hőátbocsátási együtthatót, amelyből a szigetelőképességre következtethetünk. Ennél fogva, amikor építkezünk, egymástól különböző hővezetési képességekkel rendelkező anyagokat építünk össze, azaz vegyítünk. Így történhet meg az, hogy míg a falak egységnyi vastagságú szigetelést kapnak, addig az ablakok feletti áthidalók ennek a másfélszeresét, vagy akár dupláját is.
Ugyanúgy más vonatkozik a falakra, mint az áthidalókra, lábazatra, födémekre, de a tetőszerkezetekre is. Épp ezért, ha hőszigetelésre kerül a sor, soha ne legyünk könnyelműek, hiszen nagyon fontos, hogy a ház minden egyes sarka egységesen hőszigeteltté válhasson, hogy a legkisebb esély maradjon a hőhidak kialakulására.